A jövő héten érkeznek a szeptemberi családtámogatási ellátások
2018-08-26 15:21
Hirdetés

A tanévkezdésre tekintettel idén is korábban, már a jövő héten megkapják az érintettek a szeptemberi családtámogatási ellátásokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)  család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.    

Novák Katalin kifejtette, hogy a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás szeptember 3. helyett augusztus 27-én, hétfőn érkezik a bankszámlákra, postai úton pedig a jövő hét első felében vehetik majd kézhez azokat a jogosultak.

Az intézkedés csaknem 1,2 millió érintettnek könnyíti meg a tanévkezdés anyagi terheinek viselését - tette hozzá.
Az államtitkár megjegyezte, hogy a juttatások több tízezer forinttal járulnak hozzá az ilyenkor szükséges eszközök - tanszerek, ruhák, könyvek - beszerzéséhez, de összegük akár a százezer forintot is elérheti családonként.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a korábbra hozott juttatás mellett a kormány többek között az első kilenc évfolyam számára ingyenes tankönyvellátással, valamint a szintén ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésével is bővítette a családok támogatását az elmúlt években.




Címkék: Belföld   Forrás: mti.hu   Kép forrása: www.flickr.com
Hirdetés