Leszúrta, szőnyegbe csavarta, majd egy hónapig élt áldozatával a Pécsi férfi
2018-11-25 11:02
Hirdetés

Összevesztek, majd leszúrta vitapartnerét egy 61 éves férfi.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központjába 2018. november 24-én 18 óra 59 perckor érkezett bejelentés arról, hogy holttest van egy pécsi lakásban. A helyszíni szemle és az elsődleges adatok alapján az 57 éves sértett halálát idegenkezűség okozta. A rendőrök a bűncselekménnyel összefüggésben egy 61 éves pécsi férfit fogtak el a helyszínen, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy 2018. október 22-én délután otthonában összeveszett ismerősével, majd egy késsel megsebesítette vitapartnerét, aki életét vesztette. Ezt követően a holttestet egy szőnyeggel letakarta, amely ezután több mint egy hónapig feküdt a lakásban.

A gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.




Címkék: Bűncselekmény   Forrás: www.police.hu   Kép forrása: www.police.hu
Hirdetés