Megpróbálták megmérgezni Trumpot és csapatát
2018-10-03 12:10
Hirdetés

Ricint tartalmazó borítékot küldtek Donald Trump amerikai elnöknek - jelentette a Fehér Ház biztonsági szolgálatára hivatkozva több amerikai médium is kedden este.

    

Fehér Házba még hétfőn küldték az erős mérget tartalmazó borítékot, amelyet azonban még azelőtt kiszűrtek, hogy bekerült volna az elnöki hivatalba. A borítékban lévő fehér port egyelőre a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakemberei elemzik, de feltételezéseik szerint kapcsolat lehet a Pentagonba küldött ricines levelek és a Trumpnak címzett boríték között.
    

Kedden ugyanis a Pentagon szóvivői bejelentették: hétfőn két, mérget tartalmazó boríték érkezett a védelmi tárcához, az egyik James Mattis védelmi miniszter, a másik pedig John Richardson admirális, a tengerészeti hadműveletek irányítója címére. A levelek a minisztériumhoz érkeztek ugyan, de a postázó nem a főépületben található, ahol a miniszter irodája is van, így senkit nem fertőzhettek meg. Hétfő óta a tárcához érkező valamennyi levelet elkülönítették, egyenként vizsgálják át őket.
    

A ricint rendkívül erős méregként tartják számon, a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga. A szervezetbe jutva fulladást, hányást és belső vérzéseket okoz, végső soron halálhoz vezethet.
    

Kedden a Fox televízió azt jelentette, hogy Ted Cruz texasi republikánus szenátor houstoni irodájába szintén gyanús fehér port tartalmazó levelek érkeztek, két embert kórházba is vittek. A hatóságok azonban nem adtak tájékoztatást a fehér por mibenlétéről.




Címkék: Külföld, Donald Trump, Merénylet   Forrás: mti.hu   Kép forrása: pixabay.com
Hirdetés