Trump bejelentette, hogy elmarad a csúcstalálkozója Kim Dzsong Unnal
2018-05-24 16:52
Hirdetés

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy elmarad a június 12-re Szingapúrba tervezett találkozója Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Döntését az amerikai elnök egy Kim Dzsong Unhoz intézett levélben jelentette be, amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra csütörtökön. Indoklásában Donald Trump arra a "borzasztó dühre és nyílt ellenségességre" hivatkozik, amely szerinte az észak-koreai vezető legutóbbi nyilatkozatából kitűnik.

Ezért - olvasható a levélben - "nem megfelelő" az időpont a hosszú ideje tervezett találkozó megtartására, amelynek egyik fő témája az észak-koreai kommunista rezsim nukleáris programjának felszámolása lett volna.

Donald Trump: elhalaszthatják az Észak-Koreával tervezett csúcstalálkozót

Az elnök a Mun Dzse In dél-koreai államfővel tartandó találkozója előtt, a Fehér Ház Ovális irodájában beszélt erről újságíróknak kedden. "Ha nem történik meg, akkor talán később kerül rá sor, lehet, hogy június 12-én nem sikerül megtartani" - utalt Donald Trump a június 12-re, Szingapúrba tervezett találkozóra.




Címkék: Külföld, Észak-korea, Donald Trump, USA   Forrás: mti.hu   Kép forrása: eml.wikipedia.org
Hirdetés